Jelenlegi hely

Közép-Nyírségi Református Ifjúsági Tábor Baktalórántházán

A Közép-Nyírségi Fejlesztési Egyesület szervezésében első alkalommal került megrendezésre a Közép-Nyírségi Református Ifjúsági Tábor Baktalórántházán a Nyírkércsi úti Szabadidő és Sportcentrum területén.
            

A Közép-Nyírég településeiről 30 fő 6 és 13 éves korú gyermek vett részt a táborban. A táborban résztvevő gyermekek minden délelőtt pedagógus, valamint református lelkészek közreműködésével a reformáció történetével, valamint játékos formában Bibliai történetekkel ismerkedhettek. Személyiség és közösségformáló játékokkal gyakorolhatták az egymás tiszteletét, a becsület, a jó és a rossz dolgok megkülönböztetését. Részt vettek a táborozók hagyomány őrző kézműves foglalkozásokon, ahol a régi mesterségeket jelenleg is folytató mesteremberek segítségével bőrből készíthettek tárgyakat, ékszereket, kovácsmester segítségével használati eszközöket kovácsolhattak és hasznos ismeretekre tettek szert az újrahasznosítás területén. A Máltai Szeretetszolgálat segítői is gondoskodtak a gyermekek szabadidejének mozgásos foglalkoztatásában, versenyjátékokkal, amely során gyakorolhatták az egymás iránti tiszteletet, a versenyszellemet. A tábor minden napja mozgalmas volt, mely köszönhető az egyesület tagtelepüléseinek, valamint az egyházak támogatásának. A táborozók Nyíregyházán filmvetítésen vettek részt, ellátogattak a környék egyik legmodernebb játszóterére Nyíregyháza -Sóstóra. A Baktalórántházi Dégenfeld Kastélyban a reformációval kapcsolatos újabb ismeretekre tehettek szert korhű környezetben. A felújított kastély interaktív termeiben megismerkedhettek a gyermekek a járási székhely Baktalórántháza történetével, valamint a település legjelentősebb földesura gróf Dégenfeld Imre életével, aki 1848-49-ben Szabolcs Vármegye főispánjaként, kormánybiztosként jelentős szerepet vállalt a szabadságharcban. A Gróf 23 éven keresztül a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokaként aktívan részt vett a Református egyház életében. A visszajelzések mind a gyermekek, mind a szülők részéről, pozitívak voltak, így amennyiben lehetőségünk nyílik rá akkor a következő években is megvalósításra kerül a tábor. A tábor megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Reformációs Emlékbizottság a REB-17-PROG-0150 számú pályázaton keresztül támogatta.

 

  2017. október 17. – kedd – 10:10