Jelenlegi hely

Gróf Dégenfeld Imre

Dégenfeld Imre gr. Dégenfeld Miksa császári-királyi kamarás, birodalmi tanácsos, magyar gróf és gróf széki Teleki Anna második gyermekeként születik 1810. október 29-én Erdőszádán. Apja korán, 1816-ban elhunyt. Testvérei, Ottó és Pál polgári nevelést kaptak.

Imrét édesanyja már 10 évesen katonai iskolába küldi. A Németújhelyi császári és királyi tiszti Akadémián végez, mint hadmérnök. Az Akadémián serdült ifjúvá, s már 18 éves korában hadnagy lett a Károly főherceg nevét viselő 3. sz. dzsidás ezredben. Rövid idő múlva már főhadnagy. Kihelyezett csoportjával Hajdúhadházon teljesített szolgálatot. Ekkor ismerkedett meg Bökönyi Bek Pál (övé a baktai vadászkastély) leányával Paulinával, és csakhamar a 24 éves főhadnagy 1834. június 23-án, Tégláson házasságra lépett a legfiatalabb Bek lánnyal. 1835-ben hagyta ott katonai pályáját. Hozományként a Bek családtól a nyírbaktai kastélyt és a hozzátartozó birtokot kapták.

A kastély átépítése miatt közvetlenül a házasságkötés után nem tudtak azonban Baktán letelepedni. Feltételezhető, hogy 34-től a 40-es évek második feléig Tégláson éltek, s csak a 40-es évek közepén-végén költöztek át Baktára. A kastély átalakításának befejezése is a 40-50. közötti időre tehető. De Téglás és Nyírbakta között továbbra is szoros kapcsolat mutatható ki. Bek Pálné halála után a Téglási kastélyt a Dégenfeld család örökli, Dégenfeld Imre fogja átépíteni, és fia (Gusztáv) kapja meg, aki 1861-től már Téglásra költözik át.

Dégenfeld Imre házasságából 5 gyermek születik: 1 fiú és 4 leány: Gusztáv, Anna, Ilona, Berta, Emma.

Gróf Degenfeld Imre (festmény)
Gr. Dégenfeld Imre

Gr. Dégenfeld Imre közéleti tevékenysége

Mikszáth Kálmán jeles írónk és e kor krónikása Dégenfeld grófot az alábbi szavakkal jellemezte:

„roppant takarékos, rettentő kálvinista és nagyon nagy hazafi”

I. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Szabolcs Vármegye főispánja, Kossuth kormánybiztosa. Tevékenyen kiveszi a részét a szabadságharcban. Irányítja és szervezi a vármegyében a szabadságharc alatt a biztos hátteret, a nemzetőrségbe és az önkéntes zászlóaljakba katonákat toboroz, a fegyvereket begyűjti a hadsereg számára, irányítja az összeírásokat, begyűjtéseket. Tevékenységéért Haynau kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli. A szabolcsi 48-as honvédzászlóalj részére neje Gróf Dégenfeld Imréné készítette el a zászlót és a zászló keresztanyaságát is vállalta. Ez a zászlóalj, amely 48 szeptemberétől végig küzdötte a szabadságharc legvéresebb csatáit a honvédsereg legkiválóbb zászlóaljai közé küzdötte fel magát. A zászlóalj legféltettebb kincsét, hősiességük tanújelét, a kitüntetéssel díszített zászlót éveken át – közel húsz évig – a nyírbaktai kastélyban rejtegették Degenfeldék.

Dégenfeld Imre halálbüntetésének végrehajtása előtt, Haynau a menesztése előtt (annak hírére) megkegyelmezett neki. A börtönből 1850. július 31-én szabadon engedik.

II. Gróf Dégenfeld Imre tevékenyen részt vesz a Református egyház küzdelmeiben, 1860-tól – 1883-ig, 23 évig a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka – a legnagyobb egyházi tisztség, amit egy világi személy elérhet – s odaadó, lelkes segítője, támasza volt a református egyháznak.

A lórántházi és nyírbaktai református egyház főgondnokaként a lórántházi református templom megnagyobbítására és hozzá torony építésére már 1842. május 16-ai eklézsia közgyűlésén önként vállalkozott. Az építkezést 1843. május 1-én kezdték el és 1844. nyarán be is fejezték. Így 6 m hosszanti bővítéssel, karzat megépítésével, egy impozáns torony hozzáépítésével, s a torony alatt zárt kripta kialakításával bővült a templom. Az 1851-ben elkezdett, de jégverés miatt félbe szakadt parókiát saját költségén építette fel 1856-ban. A gróf öntetette a Nyírbakta és Lórántházai helv. hitv. egyház számára Wesztpháliában Bochumban 2 acél harangot.

1859. végén, 1860. elején az ún. Protestáns Pátens elleni országos méretű tiltakozások idején Dégenfeld Imre egyik főszervezője annak a debreceni tüntetésnek, ahol a debreceni reformátusok „kistemplomának” második felszenteltetésén, a hatalom fegyveres katonaságának készenlétében – tűzparanccsal a kezükben –, a hatalom ellenében lett megtartva. A debreceni gyűlésért Balogh Pétert- későbbi püspök-, Tisza Kálmánt, gr. Dégenfeld Imrét, Daróczy Mihályt és még néhány egyház-vezetőségi személyt a nagyváradi törvényszék elé idéztette az osztrák kormány. Az egyházvezetőket a Pátenst visszavonó királyi rendelet mentette meg a súlyos börtönbüntetéstől. A Pátens visszavonása után mint kinevezett főgondnoknak első teendője az 1802-ben leégett és roskadozóban lévő debreceni református kollégium tetőzetének átépítése, és az ókollégium újjáépítése, melyet 1875.-ben be is fejezett. Ezután megindult a Pátens okozta változtatások felszámolása Gróf Dégenfeld Imre vezetésével és irányításával. De, Gr. Dégenfeld Imrének gondja volt rá, hogy a Tiszántúlon lévő összes református templom, amely felújításra szorult, támogatáshoz jusson.

III. Dégenfeld Imre felesége halála után (1856. jan. 01.) a politikai megbízások és felkérések ellenére, inkább csak a gazdasági és egyházi területen vállal megbízatást, és több egyesületnek is a vezetője lesz.

– Mint például a Szabolcs megyei Gazdasági Egyesület egyik alapítója és első elnöke egészen haláláig. „Eredményeik legszebbike”, hogy több millió akáccsemetével látták el Szabolcsot (nagy részben ingyen) s ez által igyekeztek megkötni a futóhomokot.
– Az Alsó-Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat (melyet még Széchenyi alapított 1845-ben) 1866-ban gr. Dégenfeldet választják meg a társulat elnökévé.
– Banki vezetői tisztséget is betöltött, az 1863-ban alakult Magyar Földhitelintézet igazgató választmányának tajgának választják meg.

Gróf Dégenfeld Imre a Főrendiház tagja, mint közeli családjában mindenki (fia és vejei is), a nagybirtokos arisztokrácia szűk csoportjába tartozott. (Veje, Tisza Kálmán (1875 – 1890 között), majd két unokája – Tisza István (1903 – 1905-ig, majd 1913 – 1917-ig) és Károlyi Gyula is (1931 – 32) – Magyarország miniszterelnökei lesznek, másik veje: Gr. Károlyi Tibor a Főrendiház elnöke). Magyarországon a közel kétezer nagybirtokos közül mintegy nyolcszáz volt csupán arisztokrata, s mivel gyakorta egyazon család különböző tagjai szerepelnek a kimutatásokban önálló tulajdonosként, azt mondhatjuk, hogy körülbelül 300 család osztozott a földterületek jelentős részén. S ha számításba vesszük, hogy e családok szigorúan egymás közt házasodtak, akkor nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ötven-száz nemzetség alkotta a magyar arisztokráciát. E szűk csoportba tartozott Gróf Degenfeld Imre.

Nem véletlen, hogy Nyírbakta és Lórántháza ipari és vele együtt a kulturális fejlődése a XIX. század második felében látványosan beindul. Az 1850-es évektől Nyírbakta választási székhely, vásárközpont és mezőváros lett. Két gazdasági ipargőzmalom, két szeszgyár is volt Baktán, a Dégenfeld birtok pedig képzett gazdatisztek irányítása mellett igazi kis „kapitalista nagyüzem”-ként működött. De Nyírbaktát nem hanyagolták el az örökösei sem, a Podmaniczky család, hiszen a Baktai birtokot tovább fejlesztették (halastó, méhészet telepítése, Kisdedóvó létesítése).

Baktalórántháza mai városi és kistérségi szerepkörének alapja a Dégenfeldek befolyása és a településen kifejtett kulturális és gazdasági tevékenységei. Az sem véletlen, hogy amikor a XX. század elején a közigazgatás fejlődésével az egyik újonnan megalakítandó járás székhelyét keresték, azt az akkor már jelentős gazdasági erővel, piacközponttal, mai szóval kistérségi központi funkciókkal rendelkező Nyírbaktán találták meg. Ez a Dégenfeldek öröksége.

Gróf Degenfeld Imre mellszobra
Gr. Dégenfeld Imre mellszobra

Joggal és büszkén emlékezhetünk tehát gróf Dégenfeld Imrére és a Dégenfeldekre Baktalórántházán, azokra az emberekre, akik a közjót szem előtt tartva végezték dolgukat vármegyéjükben, településünkön.

Kissné Szűcs Mariann

  2017. október 27. – péntek – 08:10